"Egy napon elolvastam egy könyvet, és ettől az egész életem megváltozott. ... láttam a másik életre nyíló ajtó küszöbénél kiszivárgó fényt; láttam mindent, amit már ismertem, és mindent, amit még nem... Mindaz, amit addig tanultam, minden, amiben addig hittem, megszűnt érték lenni... de azért csak folytattam az olvasást, mert minél inkább előrehaladtam a könyvben, annál jobban megértettem, hogy olyan útra tévedtem, ahonnan nem lehet visszafordulni. "
Oszmant, az ifjú narrátort egészen felkavarja ez a titokzatos olvasmány. Évekig bolyong Törökországban, bejárja a legelhagyatottabb helyeket, s mindvégig ugyanaz az őrült szerelem és remény hajtja. Különös kalandokon át vezet az útja egészen addig a napig, amíg meg nem érti, hogy az új világ, amelyre oly igen vágyik, talán nem is egyéb, mint maga a fényes halál...
Az elképesztő fordulatokban gazdag, nyugat-európai hagyományokra épülő, finom humorú misztikus regény eleven és valósághű képet fest a keletről, a mai Törökország életéről, belső viszonyairól. A mágikus realizmus kiemelkedő keleti képviselőjeként ismert Orhan Pamuk művei közül ez a második, amely megjelenik magyarul. A fehér kastély szintén az Ulpius-ház gondozásában látott napvilágot. Pamuk könyveit eddig huszonnégy nyelvre fordították le, legjelesebb kritikusai - köztük John Updike - García Márquezhez, Kafkához, Borgeshez, Ecóhoz, Italo Calvinóhoz, Virginia Woolfhoz, Faulknerhez, sőt, még Prousthoz is hasonlították.
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2012-01-26 20:58
. Orhan Pamuk:Az új élet - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Fontos
-
Simányi Dorka: "Fadó"c.képe... - Jelenlegi ára: 1 800 Ft Simányi Dorka kortárs képzőművész "Fadó" c. pasztell képéről...
-
- UNIVERZÁLIS - MINDEN AUTÓTÍPUHOZ ALKALMA, DE UZUKI WIFT MÉRET (! ) Tesztelt, kiváló minőség, Sportos Hangzás, Fogyasztás csökkenés, ...
-
Eladó a képen látható szívó torok Jelenlegi ára: 1 500 Ft Az aukció vége: 2012-01-26 06:11 . jonsered 2041 láncfűrész - Jelenlegi ára: 1 5...
-
Cherokee nagyon szép újszerű állapotban lévő csőszárú farmer nadrág. Keveset 140-es méretben. Lásd a képeket! Jelenlegi ára: 2 600 Ft A...
-
Smet by Christian Audigier férfi póló újonnan. Anyaga: 100%pamut Színe: Barna Méret: XL. Grafikus nyomtatás Eredeti ár: 75$ Budapesten a sz...
-
Műkörmösök figyelem! Ezen aukció tárgya összesen 12 db színes zselé, melyek közül ha csak 1db-ot szeretnél, akkor egy 1-est írsz a rubrikáb...
-
100 MP3 Hits of the 70s - ÚJ, fóliás!! Diskykiadás, 100 70-es évekbeli sláger MP3 formátumban! Tracklista a fotón! Fizetés, szállítás: S...
-
Kafka elbeszélései rejtélyes, elemezhetetlen példabeszédek. Mágikus erejű, álomszerű metafora kibontása valamennyi. Hátborzongatóan képt...
-
Nem futott. (2591) Tisztelettel megkérek mindenkit, hogy csak abban az esetben licitáljon ha elfogadja és kifizeti az ajánlott postaköltség...
-
Különleges Ruhla quartz óra eladó hydro - polyp : ) Jelenlegi ára: 3 400 Ft Az aukció vége: 2012-01-28 00:01 . Ruhla quartz - Jelenlegi ár...